System of a down - Lonely day

(Hypnotize, 2005)

Bár sem a Mezmerize, sem a Hypnotize még csak a közelébe sem ért a 2001-es Toxicity nagy-, ill. népszerűségének, ez a dal viszont gyönyörű, talán mert Daron Malakian írta, talán mert a minden idők legostobább frizurájával feszítő Serj Tankian alig tűnik fel benne, talán mert egy pillanatra sem láthatunk hangszereket, talán mert nagyon finonam adagolja az egyik legősibb toposzt, az ablakon kibámulva utazás élményét, talán mert valahogy ösztönösen érzezzük, hogy a lustán lüktető városban rendre fellobbanó apróbb-nagyobb lángok a legigazibb valóság megfellebezhetetlen betüremkedései az érzékelés dimenziói szempontjából kétségkívül szánalmasan behatárolt tudatunkba. Esetleg, a másik irányból közelítve, lehetnek azoknak a bizonyos, az elmében megülő szilánkoknak a projekciói, amik nem hagynak nyugodni.

Lehet hőbölögni, hogy hát nem igazán METÁL az, amit a legjobb hard rock dal kategóriájában jelöltek Grammy-re (2007-ben), erre csak annyit tudok mondani, hogy még a zenei produkciók legfőbb ítészei is tévedhetnek néha. Pl.:

 

A dal fülbemászóságához az a furcsa, bizsergést kiváltó paradoxon is hozzájárul, hogy az ember életében azért nem nagyon van "legmagányosabb nap": vagy egyedül létező típus vagy, és akkor ugyanúgy távol maradsz a többiektől minden áldott nap, vagy nem, és akkor sosem érzed igazán a magányt. Kissé hatásvadász a megfogalmazás, de nem közvetlenül és tolakodóan. Mintha szégyellné saját magát, és ettől valahogy működik a dolog.