Bruce Dickinson - Tears of the dragon

(Balls to Picasso, 1994)

Paul Bruce Dickinson vitán felül minden idők egyik legjelentősebb METÁL frontembere, és ha ehhez hozzátesszük, hogy jóval kevésbé csúnya, mint pl. Lemmy, jóval kevésbé meleg, mint pl. Rob Halford, és jóval kevésbé vádolható a hangja képzetlenséggel, mint pl. James Hetfieldé, az "egyik" akár el is hagyható.

1981-ben lépett be a Maiden-be, azóta 10 nagylemezen vísitott jellegzetes brit nyúzott-kutya hangján, köztük olyan megkerülhetetlen korongokon, mint a Number of the Beast, a Fear of the Dark, vagy a Brave New World.

Ha emberek emócionálisan olyan koncentrált munkával foglalkoznak, mint a feledhetetlen metál-slágerek sorozatgyártása, előbb-utóbb szükségszerűen felüti fejét a hiszti: 1993-ban Maidenből ki, 1999-ben Maidenbe vissza, közben négy stúdiólemez (összesen hatot jegyez Dickinson úr, plusz egy bestof kiadványt), ezen négy közül volt az első a Balls to Picasso, aminek zárásaként egy szinte hibátlan metál-balladát sikerült összerittyenteni (ami single-ként az Egyesült Királyságban az eladási lista 28-ik, az USA-ban a 36-ik helyéig jutott).

Végül is, egyszerű dolog a metál, mint a faék, csak jól kell csinálni, és hát Bruce Dickinson jól csinálja. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a "Bruce" keresztnevű férfiak menőségi versenyében, nem vitás, egyedül csak egy bizonyos "Wayne" szoríthatja meg.

Egy kibaszott deneverrél pedig nehéz konkurálni.