A végén szokás az ilyet, de gondoltam, ha már ennyire behatárolt, hogy mindenképp 100, csöpögtetek még némi infót, a feszültség elviselhetetlen mértékűre kurblizásának nem titkolt szándékával. Persze az alábbiak a végkifejlet felé közeledve mérsékelhetik a meglepetés erejét, de úgy döntöttem, hogy lófaszt se fogtok, nem hogy strigulázni.

Végül is ez egy önfeledt blog. (Lesz.)

Két dimenzióban vizsgáltam a mezőnyt:

  1. a dalok megjelenési éve;
  2. a dalokat elkövető zenekarokat elkövető országok.

 

Tehát:

Az alábbi ábrán a metálhimnuszok időbeli eloszlását láthatjátok, éves frekvencián:

A következőn pedig az országok szerinti eloszlást vizslathatjátok (bocsánat a nem teljesen szabvány rövidítésekért):

 

Néhány észrevétel:

  • Én is megdöbbentem, hogy a jenkik mennyire odatették magukat metálügyben. Bicskanyitogató, persze, amikor az eszetpí leminősítésére ilyeneket reagálnak, hogy az USA soha nem fog csődbemenni, mert annyi pénzt nyomtat, amennyit akar (Greenspan), ill. az USA mindig tripla A lesz, mert az USA, na az bizony az USA (Obama - természetesen bicskanyitogatás vonatkozásban az általános mentalitásra gondolok, amiből az ilyen nyilatkozatok sarjadnak), azért a világ hozzáadott értékének még mindig nagyjából 15%-át az a háromszázmillió senkiházi lapátolja össze, és rengeteg területen etalon, amit csinálnak. Ld. pl. metál.
  • Számos szempontból támadható ízlésem egyértelműen a norvégokhoz húz. Breivik ide, horror-magas árszínvonal oda, zenei területen ontja magából az istenverte zseniket az a kókadt kolbász-alakú ország.
  • Azért ekkora metál-nagyhatalom nem vagyunk, de hát arányaiban egyértelműen több hazai fémet hallgat a magyar, mint mondjuk tadzsikisztánit, talán megbocsátható a felülreprezentáltság. Plusz egy pillanatig nincs kétségem, hogy egy tadzsikisztáni metálharcos listáján egy darab magyar metál sincs.
  • Ahhoz képest, hogy a finneket a szigorú muzsikák élharcosainak szokás kikiáltani, szánalmasan kevés fasza metált bírtak kiizzadni magukból. Én mindig mondtam, hogy metálvonatkozásban Finnország kutyafasza, nem hogy Skandinávia.
  • Furcsa, hogy számomra a legkreatívabb és legsikeresebb időszak szemmel láthatóan 2000-2004 között volt. A norvég-hengert szemlélve azért én ezt 1994-1999-re tettem volna előzetesen, de mégsem.
  • Érdekes empíria, hogy személy szerint 2000 tájékán kezdtem el viszonylag sok zenét hallgatni, és hát a legimpresszívebb éveknek a közvetlenül ez utániakat tartom. Vagy az van, hogy gyengül a metál színvonala (2011-es dal nincs a listán, ami azért eléggé szomorú), vagy egy bizonyos kor fölött az ember ízlése már tényleg nem tud annyit változni, hogy sokra értékelje az új hangokat.

 

Étvágygerjesztőnek ennyit, már nem kell sokat aludni, és felizzik a metál-kazán, aztán karácsonyig szigmon forrósodni fog.

Hűlni nem.

Ja igen, mielőtt a finn-drukkerek két üveg vodka között koncentrált, megsemmisító erejű csapást mérnek a blogmotorra:

Fasza arcok a finnek, csak hát a metált, na azt ugatják (a meglehetősen erős norvég-svéd mércével mérve, persze).