Machine head - A farewell to arms

(The blackening, 2007)

Az oaklandi kompánia valahogy sosem vált annyira mainstream zenei entitássá, mint néhány, zeneileg nem feltétlenül előrébb tartó, szintén amerikai banda, pl. az egészen kiváló négy évvel ezelőtti lemez is csupán az 53. helyig jutott a Billboard top 200-on, és szintén eddig a korongig (azaz a hatodikig) kellett várniuk, hogy kivívják az első Grammy-jelölést.

No de, a tagcserék intenzitását elnézve inkább intézményként, mint szigorúan vett zenekarként működő METÁL-gőzösnek ez szemmel láthatóan nem szegi kedvét (bő két héttel ezelőtt jött ki a hetedik studióanyag), és miért is szegné, amikor meglehetősen széttartó összetevőkből (hard rock, trash, hc, az ezredforduló új metáljának Deftones-féle vonala) képesek olyan dalokat szintetizálni, amik inkább slágerek, mint gitárbuzik túl-eklektikus, köldöknéző művészkedései?

So is this how we live? Or is this how we die?