Thy catafalque - Neath waters (minden vízbe mártott test)

(Tűnő idő tárlat, 2004)

A térben Makótól Skóciáig, zenében Magyarországtól a Bay Area-n át Norvégiáig ívelő zenekar a legjobb úton halad afelé, hogy helyet vívjon ki magának a METÁL legnagyobbjainak asztalánál. Kátai Tamásék (ill. az idei, utolsó lemezen már csak ő egyedül) nagysága kettős: egyrészt a legmesszebbmenőkig egyedi és magas színvonalú a muzsika, másrészt az utolsó három lemez mindegyikén sikerült érdemben másképp, de ugyanolyan szinten zseniális felvételeket rögzíteni - pl. a rateyourmusic-on említett korongok értékelése egy 0,1-es sávon belül, viszonylag magas értékek mellett szóródik.

És hogy zenéjük miért zseniális? Talán mert halványan akkor is játékos, amikor épp szubatomi szintig hasítja a világot, talán mert egy könnyen felismerhető, nagyon zárt, minden egyes dalra jellemző atmoszféra hatja át, ami valahogy azonnal magába szippantja a hallgatót, aki aztán csodálkozva, de kedves ismerősként köszönti újabb és újabb szerzeményeiket, talán mert ritkán tapasztalható kreativitás sugárzik az összes nótájukból, talán mert a lecsupaszított érzelmeket megjeleníteni hivatott szövegek határozutt céljuk ellenére is mentesek bármiféle bugyutaságtól.

Talán mert hiába telt el tizenkét év a legelső anyag, a Cor Cordium demó óta, a Thy Catafalque vágya a végsőkig vitt szónikus intenzitásra egy csipetnyivel sem csillapodott.

 

"Uraim, ez költészet, ezt nem lehet rőfre mérni" - azazhogy ostobaságra vall a művészetben dogmákat cipelni magunkkal. Ezzel együtt határozottan az a véleményem, hogy a Neath waters a valaha volt második legjobb zene, ami ún. track-ként megjelent.